“…pokolra kell annak menni”, akár ez is lehetett volna a címe David duChemin Visionmongers (magyarul legyen mondjuk Víziókufárok) című könyvének.
És bár duChemin valószínűleg nem ismeri a dalt, ami így kezdődik, könyvében megfogalmazott gondolatai nem esnek nagyon messze a dal mondanivalójától. Természetesen a Visionmongers nem leendő dudásoknak szól – ha így lenne, jó eséllyel soha nem akadt volna a kezeim közé a könyv -, hanem olyan fotósoknak, akik szeretett hobbijukat tervezik megélhetési forrásukká tenni és elkezdeni hivatásszerűen űzni a fotográfiát.
David maga, bár kora ifjúságától kezdve fotózott, egy teológiai diploma megszerzése után 12 évig mint komikus lépett fel rendszeresen. Ma nonprofit szervezetek számára készít hatásos, marketing felhasználású fényképeket, gyakran fejlődő országokban.
Szerinte az egész út egy vízióval kezdődik. Látod magad, ahogy fényképészként dolgozol egy stúdióban, látod a képeid egyedi stílusát, látod a munkádat megjelenni egy magazinban, és esetleg látod a pénzt, amit kerestél ezzel a tevékenységgel.
De van sok minden, amit nem látsz.
Mesterévé válni egy szakmának kemény munka. Egy egész élet szükséges hozzá. Ha megnézed egy mai ismert fotós képeit, nem gondolsz bele, hogy nem látod húsz év elrontott képeit, kísérletezéseit és egyéb ballépéseit, csak a gondosan kiválogatott mesterműveket. Nem látod azt a rögös szakmai utat, amely a jelenlegi állapothoz vezetett.
De ez csak az egyik fele a fényképészet hátterének, amire talán még számítasz is. A másik az üzleti oldal. Azt mondják a show business 10%-a show és 90%-a business. És ha valóban hivatásszerűen szeretnéd üzni a fotózást, akkor kénytelen leszel foglalkozni azzal 90%-kal is.
Marketinggel, mert meg kell találnod azt a piaci rést, amit pont Te tudsz betölteni a szolgáltatásoddal, és el kell érned potenciális vevőidet. Fel kell építened egy márkát (angolul brandet) olyan eszközökkel, mint egy logo, weboldal, névjegykártya, nem beszélve a Web 2.0-ás eszközökről, mint a blogról, Twitterről, Facebookról és minden egyébről.
Joggal is kell foglalkoznod, mert céget kell alapítanod, szerződéséket kell készítened, és tisztában kell lenned a fotóiddal kapcsolatos alkotói és felhasználási jogokkal, modell- és helyszínengedélyekkel.
És a pénzügyekről sem feledkezhetsz, mert vállalkozóként kell gondolkodnod, bevételeidet és költségeidet tervezned kell, majd a tényleges számokat le kell könyvelned, vagy könyveltetned. Számlákat bocsájtasz majd ki, és be kell hajtanod a kintlévőségeidet. Adóbevallásokat kell készítened, vagy készíttetned, és adót kell fizetned.
DuCheminnek igaza van, amikor azt írja, hogy a hobbi fotózásnak megvannak a maga előnyei: feltehetően van egy állásod, amiből állandó jövedelmet kapsz, és ha éppen arra vágysz, megvehetsz egy kívánatos nagylátószögű fényerős objektívet. Míg ha a fotózásból élsz, lehet, hogy inkább aktuális marketing szóróanyagodra kell költened azt a pénzt.
Ha most akarsz profivá válni, akkor be kell törnöd a piacra, ami manapság sokkal nehezebb, mint korábban. Megvásárolni a felszerelést és elindítani a vállalkozást talán egyszerűbb, mint régen, de elfogadtatni magad a piaccal, és profitábilis vállalkozásként fennmaradni nagyon nehéz ebben a mai túltelített iparágban.
Az amatőrök és profik közötti határ vékonyodik. Vannak nagyon szép eredményeket elérő amatőr fényképészek, akik rengeteget foglalkoznak a fotózás szakmai aspektusával és komolyan értenek is hozzá. Ugyanakkor léteznek a fényképészettel pénzt kereső, de munkájukkal bármilyen szakmai mércét csak alulről súroló kóklerek is.
DuChemin egyik sugallata: ne akarj profi lenni. Tanácsa egy másik helyen a könyvben: ha mégis elkezded, egyelőre ne lépj ki jelenlegi munkahelyedről. És csak akkor csináld, ha szinte már fáj, ha nem csinálhatod.
DuChemin kritikus kérdései a hivatásszerű fotóssá válás útján:
Mi az, amit kínálsz? Mit szeretsz igazán csinálni? Milyen korábbi tapasztalataid vannak? (ezen a területen esetleg könnyebben érvényesülhetsz) Miben vagy igazán jó? Kit érdekel egyáltalán amit csinálsz?
És egy, az egész iparág érdekében a fejezetek közé illesztett fontos mondanivaló: ne akarj Tesco Gazdaságos fényképész lenni. Ne menj bele az őrült árversenybe. Kínálj prémium szolgáltatást, és kérd meg az árát. A magasabb árnak fontos marketing üzenete van.
DuChemin könyvében néhány jelentős internetes hírnévvel rendelkező fotósról is ír, például Zack Ariasról vagy Chase Jarvisról. Megtudhatjuk, hogy Zack-nek egyszer el kellett adnia minden felszerelését, és ebből a sanyarú pénzügyi helyzetből állt fel ismét kitartó munkája eredményeként. Chase pedig egy síboltban dolgozott fotós pályája kezdetén, és ma már olyan cégeknek fotózik, mint a Nike, Apple vagy a Subaru. Ezek az életutakat bemutató írások duCheminnek a fotósokkal folytatott interjúin alapulnak.
És a könyv végén duCheminnek Joe McNally-vel folytatott beszélgetésének szövegét is megtalálod
Minden leendő profinak ajánlom ezt a könyvet. Akit elbátortalanít, amit benne olvas, az fotózzon tovább a szabadidejében, és ne tegye magát pénzügyileg függővé a hobbijától.
Akit viszont még inkább feltüzel, akinek megerősíti a elképzeléseit és vágyait, aki úgy érzi, hogy fáj, ha nem teheti, az vágjon bele, építse saját brandjét, stílusát, piacát, és váljon sikeres fényképésszé!
