Nagyot néznek majd

Helyszíne válogatja ugyan, de beltéri fotózásnál gyakran előfordul, hogy nem tudsz eléggé eltávolodni a fotóalanyodtól egy, a portrékészítéshez gyakran ajánlott 70mm-esnél hosszabb gyújtótávolságú objektív használatához. Az alany egyszerűen nem férne a képbe a teleobjektívvel. Ilyenkor kénytelen vagy nagyobb látószögű optikát használni. Ha nem célod a képen a fényképezőgépehez ténylegesen, és később a kép nézőjéhez virtuálisan közelebb eső képelemek – például a modell keze, vagy mint a példaképen lába – objektív által torzított méretének hangsúlyozása, akkor igyekezz azokat egy síkban, a gépedtől azonos távolságra elrendezni, beállítani.

Jó emberek kis helyen, és a néger

Szintén az adott helyszín szűkösségéből adódhat, hogy egy egészen kis vakuvillanás is akkora lehet, hogy a fal adja a másikat. Vagyis a fény visszaverődhet a falról, mennyezetről, ajtóról, stb. Ennek lehet egy pozitívuma: kevesebb erőfeszítést kell tenned egy szépen derített megvilágítás eléréséhez. Lehet viszont negatívuma is: nem biztos, hogy sikerül portré esetén az arc meg nem világított oldalán szép árnyékokat csinálnod, vagy a háttér bizonyos részeit külön, a főfényed hatásától függetlenül megvilágítanod.

Egy másik, szintén a rendelkezésre álló hely esetleges korlátaiból adódó probléma, hogy a falról, mennyezetről, szobában lévő karmazsinpiros hintalóról visszaverődő fény felveszi a visszaverő felület színét, és nem kívánt színeltolódásokat okozhat a kép bizonyos részein.

Ezen a két problémán a filmkészítési zsargonban négerezésnek nevezett technikával próbálhatsz segíteni. Ez az árnyékolandó részeknek, képelemeknek valamilyen sötét anyaggal – textillel, hungarocell darabokkal – a fény útjából való kitakarását jelenti.
Ehhez bizony nem árt előre készülni, és magaddal vinni a szükséges dolgokat. Szerencsére a fotósfelszerelésből sokmindennek – derítőlapnak, összehajtható háttérnek, stb – éppen fekete színű tartója, tokja van, amelyeket végszügség esetén kreatívan fel lehet használni. De jól jöhet ilyenkor az egyszerű fekete kartonpapír is, amit a gitárt megvilágító vaku elé tettem, hogy ne világítsa meg a modellt.

Egy másik, a fotós orra alá borsot törő dolog benti helyszínek esetén az ablak. Ez az üveggel fedett nyílászáró akkor válik a fotós számára problémaforrássá, amikor szeretné azt a készülő képen szerepeltetni a mesterségesen megvilágított modellel, alannyal együtt. Ekkor ugyanis a fényforrás ablakbeli tükörképe jelenhet meg nem kívánt módon a képen.
Ezen úgy segíthetünk, hogy megpróbáljuk a fényforrásunkat kicsit más szögben elhelyezni – kockáztatva ezáltal a megálmodott ideális világítási sémánkat, vagy ismét segítségül hívjuk fekete barátainkat, és a fényforrás ablakban megjelenő világos részét megpróbáljuk velük kitakarni.
Kézenfekvő megoldás lehet, de ritkábban megvalósítható, hogy egyszerűen kivesszük az ablaknyílásból az üveges ablakkeretet, vagy módszeresen kiverjük az üveget a nyílásban lévő, és abból ki nem szedhető ablakkeretből. Vigyázat, ez csak igazán profiknak ajánlott. Otthon ne próbáld meg!

Szépek a fogaid, Laci. De miért kékek?

És a végére egy kicsit haladóbb tipp: egyeztesd a vakuid fényének színét a helyszínen lévő rendelkezésre álló fény színével. Egy irodában, vagy gyárban gyakran használnak fénycsöveket, vagy éppen néhányat a ma már egyre inkább kiszoruló hagyományos villanyégőkből. Mindkettőnek jelentősen eltér a színhőmérséklete a magaddal vitt rendszer- vagy stúdivakuétól. Ha ilyen környezetben villantasz, elképzelhető, hogy a kép bizonyos részei ilyen, más részei pedig olyan színűek, pontosabban színhőmérsékletűek lesznek.
Ilyenkor az egyik megoldás, hogy valahogy megszabadulsz a helyszín adott világításától – úgy, hogy lekapcsolod/kapcsoltatod a világítást, vagy, ha a fényerő nem túl nagy, rövidebb záridővel – legfeljebb a géped vakuszinkronhoz szükséges záridejével – és  – a vakuid maximális teljesítménye által határolt – nagyobb F értékkel sötétíted el a teret – és így már csak a saját mesterséges fényeiddel kell foglalkoznod.
A másik megoldás pedig az, ha vakuid fényének színhőmérsékletét hozzáigazítod a helyszíni világításéhoz. Ezt a vakuk elé helyezett színező fóliákkal tudod elérni. Ezeket a fóliákat egyes redszervakukkal együtt adják, másokhoz és a nagy stúdióvakukhoz viszont külön kell megvásárolnod.

A kép kora délután készült, és már a fényképezőgép LCD kijelzőjén is így nézett ki, tehát nem az utómunka során színeztem ilyenre.

Ha érdekel, hogyan készült, olvass tovább. De vigyázz, nagyon technikai lesz a dolog!

A fényképezőgép manuális módban volt, azért hogy a környezeti fényeket megfelelően el tudjam nyomni. Ezt úgy tettem, hogy a záridőt felhúztam 1/200 másodpercre, míg a rekesz F/9-en volt. Ettől lett a kép háttere sötét. Az értékeket egyébként nem fénymérő alapján, hanem egyszerűen néhány teszt kép készítése során finomítottam.

A fehéregyensúlyt Tungsten-re, vagyis izzólámpára állítottam, azért, hogy a természetes fény által megvilágított háttér kék legyen.
A laptopot egy Nikon SB-900-assal világítottam meg, ami SU-4 módban a fényképezőgépen lévő vaku fényére villant el. A hölgyet szintén egy SU-4 módban működő SB-900-as vaku világította meg, de nem közvetlenül: a laptop képernyőjére tettem egy fehér A4-es lapot, és a vaku arra szórta a fényét. Mindkét vaku manuális módban volt, és mindkettőn CTO (Color Temperature Orange) színező fólia volt, hogy az izzólámpa színhőmérsékletét reprodukálják a beállított fehéregyensúlynak megfelelően.

A hajtincsek egy lábközé szorított ventillátor hatására szállnak az ég felé. :-)

A hölgyek mosolyához nem tettem hozzá semmit.

Korábban írtam

Akkori konklúzióm az volt, hogy a képrögzítési technika nem minden, és a sok egyéb műszaki megoldáson túl, bizony más vízióra, elképzelésre, a munkafolyamatok kiterjesztésére is szükség van, és a HD videó rögzítésére képes fényképezőgépek nem tesznek minden fotóst azonnal operatőrré.

Mindazonáltal ezek a készülékek lassan beszivárognak a hagyományos filmkészítés kulisszái közé.  A közelmúltban mutatták be az Egyesült Államokban a nálunk is vetített Dr. House sorozat évadzáró epizódját, amelyet teljes egészében Canon 5D Mark II fényképezőgéppel rögzítettek. Ebből látható egy kis részlet alább:

Akik látták a teljes elkészült filmet, megegyeznek abban, hogy a felvett anyag szakmai szemmel nézve is kiváló minőségű volt. Két dolgot emelnék ki a szakmai elemzésekből, amelyek talán nem kaptak akkora publicitást:

1. A képminőség kiválóságát a képrögzító eszközön kívül a nagyszerű világosításnak is köszönhetjük. A megfelelően irányított, beállított, összehangolt, kívánt hangulatot árasztó és természetes hatású fények elengedhetetlen összetevői a hatásos képnek – legyen az álló vagy mozgó. Bár a modern kamerák fényérzékenyebbek elődeiknél, világosításra, és az ahhoz kapcsolódó szakértelemre továbbra szükség van. Esetleg a lámpák teljesítményét lehet egy kicsit lejjebb tekerni.
2. Az említett sorozatrész elkészítésének teljes produkciós költsége nem volt alacsonyabb, mintha a hagyományos kamerákkal vették volna fel. Bár nincs információnk arról, hogy pontosan mire mennyit költöttek az alkotók, nem meglepő, hogy ugyanazzal tapasztalt személyzettel és színészgárdával dolgozva, ugyanolyan világítási eszközöket és hangtechnikát felhasználva, ám a csapat számára teljesen új képrögzítési rendszert használva a produkciós költségek magasabbak lettek a korábbiaknál.

Egy korábbi workshopról készült videó kedvcsinálóként:

Ugyanis az virtuális világból kilépve a Fényérték.hu élő workshopot hirdetett meg március 27-re. A workshop témája:

Portréfotózás kis rendszervakukkal

Szó lesz koncepcióról, vízióról és kompozícióról :-), de a latin eredetű kifejezéseken túl hallhattok a portréfotózás alapjairól, arc típusokról és pózokról, a fény tulajdonságairól és alkalmazásáról, a vakuk vezérléséről, és mindez rengeteg gyakorlattal.

A további részletek itt érhetőek el.

A BusinessPhoto.hu a Fényérték.hu egyik alapítójaként és fő támogatójaként nem csak az esemény szervezőjeként, de egyik fő előadójaként is résztvesz.

Itt lehet jelentkezni!

Örömmel jelentjük be, hogy tegnap éjszaka, ugyan tüzijáték és pezsgő nélkül, de hivatalosan elindult a

Fényérték.hu.

A Fényérték.hu fényképészeti tananyag portál a kezdő szinttől kezdve a haladóig olyan témákat dolgoz majd fel, mint világítástechnikák stúdióban és helyszínen, retusálási eszközök és megoldások, portré-, természet- és makró fotózás, régi idők nagyszerű fotósainak életműve. Ezeken kívül írunk majd frissen publikált szakkönyvekről, és természetesen felhívjuk a figyelmet a nagy világ fotós újdonságaira is.
A feladat nagy, és csupán a BusinessPhoto.hu nem is lett volna elegendő hozzá, hogy ezt megvalósíthassuk. Ezért fiatal, lelkes kollégákkal együtt készítjük izgalmas anyagainkat a portálra.

Látogasson el új portálunkra!

Ezúton is köszönöm minden résztvevő áldozatos munkáját, és a hozzászólásokban és a fotós fórumokban írt építő kritikákat, tanácsokat.

A résztvevők ezúttal:

• Boklahánics-Maráczi Péter (video és vágás)
• Pap Anita (smink)
• Horváth Anna és Klucsarits Kyra (modellek)
• Boldizsár Viktor (hangtechnika)
• Kiss Ákos
• Toplak Zoltán
• Radványi Tibor

A harmadik részben majd állványra tesszük a vakuinkat és fényformálókat is fogunk használni.
Továbbra is várjuk az észrevételeket, javaslatokat.

• Boklahánics-Maráczi Péter (video és vágás)
• Pap Anita (smink)
• Horváth Szelina
• Toplak Zoltán
• Radványi Tibor (én csak ott áltam, és butaságokat beszéltem)

Szívesen veszünk észrevételeket, tanácsokat, és  olvasnánk arról is, hogy milyen területek érdekelnék a kezdő/haladó fotós kollégákat a további részekben.
Hamarosan közzétesszük a második részt is, amelyben a vakut elkezdjük távoli üzemmódban használni.

Ahogy korábban is írtam, hobbiként fotózok időnként táncosokat, csak azért, mert szeretem ezt csinálni. És nem csak lányokat. :-) Táncosokat fotózni bizonyos szempotból könnyű. A profi táncos ugyanis képes megcsinálni ugyanazt a mozdulatot ugyanúgy és ugyanott akár tízszer, hússzor is, amíg a fotós állítgat egy kicsit a vakuk pozícióján vagy fényerején, esetleg másik papírhátteret teker le, stb. Persze nem szabad visszaélni az ő türelmükkel, idejükkel sem.
Lehet, hogy illúzióromboló, amit most írok, de egy-egy fényképet elkészíteni munka, néha hosszú, és nehéz munka.

A fotózás folyamata már jóval a műterembe lépés előtt elkezdődik. Egyeztetünk a résztvevőkkel: modellekkel, sminkessel, asszisztenssel, stúdióval. De a telefonálgatás, találkozások, megbeszélések már a tevőleges rész. De ami szintén kritikus, annak jó része fejben zajlik: a tervezés. Én sokszor elképzelem előre a pózokat, a világítás változatokat, kifejezéseket, szükséges sminket és felszerelést. Akár egy “valódi” pénzes megbízásnál.

És aztán ott vagyunk a műteremben. Iszonyú fontos, és a fotós feladata, hogy kellemes légkörben és hangulatban történjen a fotózás, legyen az akár 30 perc, vagy két óra. Egy kis zene, esetleg egy kávé vagy tea, netán csoki segíthet. És beszéd. Beszélni kell mindenkivel. A fotós dolga ugyanis az oldott hangulaton túl a modellek, a sminkes, a fodrász és az asszisztencia irányítása, instruálása. A fotósnak kell átvinnie a többiek fejébe, érzéseibe átvinni azt, amit ő vagy az Art Director elképzelt, megálmodott. És mindenkinek a számára fontos részeket kell hangsúlyozni: a sminkesnek nem annyira fontos a póz, ahogy majd a modell áll/ül/fekszik, de fontos, hogy kérünk-e csillogást a szemhéjakra és milyen erős rúzst akarunk. A modellnek nem kell a világítás részleteit ismerni, viszont tudnia kell, merre nézzen, mit csináljon, melyik lábára helyezze a súlyát.

Ennek a fotónak a pózát már korábban megálmodtam. Maga a póz, egyszerű, szabályos. Az emberi érzékelés, az emberi agy szereti a szabályokat, a geometriai formákat. Ez nem kelt érzelmeket, a néző nem azonosul egy ideával, nincs története, mégis jó ránézni az egyenes vonalak és szabályos szögek miatt.

A kép elkészítéséhez fehér papírhátteret használtunk. Egy 900 Ws-os stúdióvaku adta a főfényt egy nagy Octaboxszal felszerelve, és két 500 Ws-os vaku világította meg a fehér hátteret.

Nem látszik, de ez nem egy könnyű póz. Sok apró részlet van, amire a táncosnak figyelnie kell, és nem könnyű sokáig benne maradni ebben a tartásban. Én pedig a szememregyógyult fényképezőgéppel (állványon állt a gép) instruáltam: még egy kicsit lejjebb a csípőt, ki a vállat, és közben nyomtam a kioldógombot, amikor tetszett, amit a keresőben láttam. Tehát tovább rombolva az illúziókat: nem egyetlen kép készült. Soha nem egy kép készül. :-)